Az építkezés utáni takarítással nem kell Önnek bajlódnia!

2020 dec 2. | Felújítás

Építkezni nem tartozik a legegyszerűbb feladatok közé. Rengeteg a feladat, óriási a káosz, viszont a végén egy csodaszép, új otthonba költözhetünk be. Azonban ehhez nem „csak” arra van szükség, hogy az építkezés befejeződjön, mert még ezután is vár a tulajdonosra egy nagy feladat, mégpedig az építkezés utáni takarítás. Ez elég idegőrlő és hosszadalmas tud lenni, mert rengeteg a por, a sitt, gyakori, hogy felesleges eszközök maradnak a lakásban, de számolni kell azzal is, hogy például festékcseppek díszítik a csempét. Természetesen ennek nekiugorhat az ember saját kezűleg is, azonban gyorsabb és hatékonyabb, ha profi, erre specializálódott cégre bízza magát.

Kevesen gondolnak rá, de az építkezés után takarításnak a stukkókra is ki kell terjednie. Az ezeken megülő port azonban nem szabad nedves ruhával törölgetni, mert csak elkenődik és nagyon csúnya foltot okoz. Az építkezés utáni takarítás során viszont a legnehezebb feladat talán az, hogy mindent megszabadítsunk az ujjnyi vastagságú portól. Alaposan át kell törölgetni a felületeket, beleértve a csempét és az ablakokat is. Ezek általában szinte tele vannak festékcseppekkel, amiknek az eltávolítása speciális eszközöket és legfőképpen türelmet igénylő feladat. Gyakran előfordulnak ragasztómaradványok is, ettől pedig maradéktalanul csak ragasztóoldóval lehet megszabadulni. Természetesen minden esetben ügyelni kell arra is, hogy ne karcoljuk meg a felületeket, illetve semmilyen módon ne tegyünk kárt a frissen feltett burkolatokban. Az építkezés utáni takarítás során fontos feladat az ajtók tisztává varázslása, hiszen a nyílászárókon általában szintén rengeteg festék, por és ujjlenyomat éktelenkedik.

Szerencsére az építkezés utáni takarítást nem feltétlenül kell saját kezűleg végezni. Cégünk, a Tabu 2002 Szolgáltató Kft. nagy tapasztalattal rendelkezik ezen a téren. Amennyiben felkeltettük érdeklődését, és úgy döntött, hogy profi csapatra bízza az építkezés után takarítást, látogasson el a www.tabu2002.hu honlapra és ismerjen meg minket jobban! Ha kérdése van, hívjon minket bizalommal a 20/9276057-es telefonszámon vagy írjon nekünk az  info@tabu2002.hu e-mail címre!