Reggel, amikor elindulsz és késő délután, amikor hazafelé tartasz, sötét van, napközben is gyakran köd, eső, szürkeség uralja a napot. Te pedig mindeközben gyakorlatilag láthatatlan vagy, ami ebben az esetben nem szupererő, hanem életveszély.
Miért kritikus a láthatóság?
Kutatások szerint rossz látási viszonyok között egy sötét ruhába öltözött gyalogost mindössze 20-30 méterről lehet észrevenni. Egy autós számára normális városi tempó mellett ez alig néhány másodperc reakcióidőt jelent. Elég kevés, ugye?
Ezzel szemben egy láthatósági ruházatot viselő személyt akár 150-200 méterről is látnak az autósok – ami egyértelműen életeket menthet.
Miért van ekkora eltérés? A láthatósági ruházat lényege, hogy a rá eső fényt – például egy autó fényszóróját – visszaveri pontosan a forrás felé. Így a sofőrök messziről látják, hogy van ott valaki, és van idejük biztonságosan reagálni.
Mindez munkahelyi környezetben is igaz: építkezésen, raktárban, parkolóban nagyon is szükséges a speciális munkavédelmi ruházat. Sőt, nem csak munka fronton lehet ez hasznos, hanem, ha például kerékpárral közlekedsz, szintén fontos, hogy látható maradj.
Mire lehet szükséged a szürkeségben?
- Mellény: Praktikus és azonnal láthatóvá tesz. Van kifordítható változat is, ahol az egyik oldal fényvisszaverő, a másik pedig sima, egyszínű, ez tökéletes lehet, ha nem mindig van szükséged a feltűnő verzióra.
- Kabát és esőkabát: Ha szabadban dolgozol, egy jó láthatósági kabát elengedhetetlen. Míg egy esőkabát láthatóvá tesz, és szárazon tart, a téli változatai béleltek – dupla nyereség.
- Nadrág: Sokan megfeledkeznek róla, de a teljes láthatósághoz kell az alsó rész is. Miért? Mert ha csak a felsőtested látszik, az nem ad teljes képet a tested helyzetéről és mozgásáról, ami balesetveszélyes lehet.
Persze nem mindig kell teljes felszerelést beszerezni – vannak okos, praktikus kiegészítők, amelyek önmagukban is sokat számítanak. Mutatunk is két ilyen megoldást!
A láthatósági kantárt egyszerűen csak ráveszed a ruhádra (legyen az bármilyen vastag) és máris biztosan látnak. Mivel a fényvisszaverő sávok többféle irányban vannak elhelyezve rajta, mozgás közben és különböző szögekből is feltűnő maradsz.
És mit szólnál egy Hi-tech megoldáshoz? Sapka LED lámpával! A lámpa nemcsak előre világít, aminek köszönhetően jobban látsz, hanem a villogó funkció révén téged is jobban láthatóvá tesz, és egy gyors USB-töltéssel újra használatra kész.
Invesztálj a biztonságodba – megéri!
Nézz szét munkaruha webáruházunk kínálatában, a www.munkaruha-munkacipo.hu címen, vagy ha szereted megtapintani, felpróbálni, akkor várnak munkaruházati boltjaink Budapesten!
Kérdéseiddel sem vagy egyedül, a +36-70-427-7301-es telefonszámon vagy az info@munkaruha-munkacipo.hu e-mail címen kereshetsz minket. Szerezd be még ma, ami hiányzik a felszerelésedből, mert aki látszik, az fokozott biztonságban van!